Kövesdi Mónika köszöntője:

Úgy tűnik, nemcsak a diákok éves beszámoló tárlata tart számot érdeklődésre, de a szakmai tárgyakat oktató művésztanárok bemutatkozása is vonzza az érdeklődőket. Hat művész, hat magasan képzett, nagy tudású festőművész, fotóművész, képgrafikus állít ki. Van köztük rendszeresen kiállító művész, és olyan, aki inkább pedagógus. Van fiatal alkotó és befutott művész, van helyi kötődésű, helyi gyökerű, és távolról érkező művésztanár. Ez így jó, ez esetben a csoportos tárlat alapja, közös platformja a Launai iskola, a művészek pedig munkáik, életművük eltérő színeivel szerepelnek ezen a gazdag tárlaton.

Nem illik mostanában ilyet mondani, de mintha a női és a férfi alkotók munkái élesen különválnának, mintha lenne saját formanyelve a női és férfi művészetnek, kifejeződése a női és férfi princípiumnak. Lágyabb, festőibb, és erőteljesebb, keményebb dolgok jelentenék a két pólust.

Igazából mindenki kemény, csak másképpen.

Dolezsán Ágnes hagyományosan, analóg módon készített fotóin élesek a fények, karakteresek az árnyékok. A megválasztott téma, a megörökített pillanat pedig nemcsak a megvilágítás kontrasztjait ütközteti, hanem formákat, szerkezeteket, idősíkokat és téridomokat mutat.

Érzékien szépek, festői felületet eredményeznek viszont a tépett és rétegzett papírból készült képmezők. Aki nem digitálisan fényképez, ahhoz ugyebár közel áll a papír, annak a kezében ott van az anyag tapintásának érzete, talán így születik meg Dolezsán Ágnes műtermében az autonóm műalkotás.

Zichó Gabriella képein puha pasztell faktúrával, lágy fényhatásokkal, majd szeszélyesen hajladozó, izzó vonalakkal találkozunk. A mozdulatlan csend tája kavargó, háborgó táncba kezd, a valóság látványa egy képzeletbeli világ elvont formáinak adja át a helyét, a szeszélyes, színes mintázat, ha nem is kimondottan kemény, de nyugtalanító, felzaklató felületet eredményez. Az expresszív képek belső tájakra engednek bepillantást, ezt a szubjektív dimenziót fedik fel a szinte teljesen absztrakt képek rejtett, rejtőzködően figurális részletei.

Kenéz Anikó szelíd ecsetvonásainak szélére is kiül a lélek. Itt valóban nem találunk keménységet, inkább egy hangsúlyozott visszafogottságot, amely még a színeket is kontrollálja, és egészen a monokróm, fekete-fehér tónusokig vezet. A képek kerülik a témát, a történetet, a szereplőket, szemlélődés eredményeként születnek, akár a vidék, akár a belvárosi utca látványát idézik fel.

Zsankó László grafikusművész rajzai, grafikái viszont pontosak és kemények. A képeken szemet becsapóan valósághű rajzú tárgyakat látunk, meghökkentő, műalkotáson legalábbis szokatlan tárgyak képét, ezek alkotják az üzenet szikár és szűkszavú nyelvét. A Talált tárgyak a sajátos formavilág, elhelyezés és a szimmetria folytán kvázi emlékművé aposztrofálva jelennek meg előttünk, míg a művész roncsolt, szennyezett alapon megjelenő Tárgyait ugyanígy láthatjuk objektív formáknak, de antropomorf tulajdonságokat magukra öltő eszközöknek is.

Zakar Antal művei a 2025-ös évből, esetleg még későbbi időből valók. A művész abszurddá váló civilizációnk tipikus tárgyát, a nyomtatott áramkör lapját használja fel, és ezzel elektronikai-informatikai alapú világunkat, életmódunkat, kultúránkat veszi célba, hogy szembesítsen vele.

Felépít egy disztópikus, új világot, egy jövőt, amelynek atmoszférája a rontott fájlok zavaró gesztusaira emlékeztet. E világ, e különös, tarka nakonxipán polgárai mindannyian a napra, mint Godot-ra várva, búrába zártan élnek, és igencsak jellegzetesen mai tevékenységekkel ütik el a várakozás idejét. A szellemes ötletekkel teli munkák a felhasznált anyag ridegsége, ipari volta okán sem nélkülözik a keménységet, amely egyébként a groteszk, sőt abszurd témának is adekvát formája.

Lévai Ádám képgrafikus művész szintén egy teljesen egyedi, önálló úton jár. Rajzai tradicionálisak abban az értelemben, hogy kézzel rajzol fehér papírra, kezében tollat vagy krétát tart. Ami a keze alatt születik, szinte az ujjaiból folyik, pereg a papírra, az a világ azonban egy különleges világ, át-meg átlényegülő kreatúrák világa, amelyben az egyetlen vonallal életre keltett kézmozdulatok, tekintetek kísérik a metamorfózist, a mesét, a történetet. Bravúros vonaljáték halad együtt a kibontakozó gondolattal, egymást előzve, közben összecsúszik a kint és a bent, s végül megszületik a nagybetűs RAJZ.

Milyen tanulságos ez a közös tárlat!

Milyen tanulságos így együtt látni azoknak a művészeknek a munkáit, akik a neszmélyi Launai Miklós Református Iskola Művészeti Szakgimnáziumában képzőművészetre tanítják a gyermekeinket!

Ahány művésztanár, annyiféle művészi világ, formanyelv, eszköz,  megközelítés, válasz. Ez pedagógiailag is értékes eredményt jelent, színes, nyitott világot kínál a növendékeknek. Eközben a művészek közössége akár műhellyé is válhat, de mindenképpen egy biztos, bátorító hátteret jelenthet az egyes művészek számára.

A launais művészek tevékenysége nemcsak az iskolát gazdagítja, hanem a helyet is, legalábbis a régiót, ahol nekik köszönhetően lehetőség van megrendezni egy ilyen színvonalas, színes tárlatot. Ezt a tárlatot ajánlom most szíves figyelmükbe.